A színvak iskola

Az iskola, ahonnan nem akarnak lógni a gyerekek. Halmozottan hátrányos helyzetű a többségük, mégsem múlik el tanév anélkül, hogy valamilyen országos versenyeredményt ne zsebelnének be. Pedig nem versenyistállóról van szó, hanem egy olyan református intézményről, amely nem a szegregációt erősíti.

Kémcsövek, fogó, kálium-permanganát, jód, kristálycukor és borszeszégő minden asztalon. A hetedikesek három fős csoportokban végzik a kísérleteket a kémiaórán. Miután megfigyelték, milyen változást okoz a hő az egyes anyagokban, észrevételeiket fel is jegyzik. Szépen összedolgoznak, van, aki az anyagot kezeli bátrabban, más a képleteket ismeri jól. Az együttműködő tanulás mellett az érzelmi nevelés is nagy hangsúlyt kap a Pécsi Református Kollégium Nagyharsányi Általános Iskolájában. Ebbe is bepillantást nyerünk a hatodikosok hittanóráján, ahol a gyerekek színeket társítanak a Szentháromsághoz. Valaki az Atyához a fehér színt társítja, mert az mindent magában foglal. Egy kislány pedig nemcsak azért rajzol a Fiú neve alá bőrszínű ceruzával, mert Jézus emberré lett, hanem azért is, mert az alig látható szín áll a legközelebb az Atyáéhoz.

„Nincs ciki dolog”

Az imaszobában vagyunk, a gyerekek egy szőnyegen ülnek körben, mezítláb mennek ki a táblához, ha éppen ott akad tennivalójuk. Elkülönített tér ez, ahova szívesen bejönnek máskor is beszélgetni – mondja Plicher Dorottya hittanoktató. „Kezdettől fogva igyekeztem biztonságos légkört teremteni a gyerekeknek. Van, hogy úgy jönnek be órára, hogy éppen valami bántja őket, vagy látszik, hogy a közösségben történt valami. Ilyenkor akár egy egész órát végigbeszélgetünk, mert fontos, hogy ki tudják adni az érzelmeiket, és ezekre tudjunk választ találni. Ha jókor és jó helyen beszélek Istenről nekik, az nagyon megérinti őket.”

A gyerekek megnyílnak egymás és a tanár előtt is. Másfél évig tartott elérni, hogy végighallgassák egymást, de ebben a közösen meghozott csoportszabályok is segítségükre voltak – tette hozzá a hitoktató. „Mindenki vállalhatja a véleményét, és egymás véleményét nem kommentáljuk. A gyerekek nagy részének a hétköznapokban nincs lehetőségük kiadni, ami bennük van. Sok nevelésbe vett gyermek van, előfordul, hogy régi sérelmeiket itt nyitják fel. Egyikünknek sincs joga megítélni a másik érzéseit. Nincs ciki dolog. Ami itt elhangzik, a négy fal között marad, és ezt becsülettel tartják.”

Érzékenyíteni szeretnének, és az érzelmi nevelésbe nem fér bele a kötelező szó – állítja a pedagógus, amikor arról kérdezem, miért nem teszik kötelezővé a konfirmációt. „A hetedikesek a tanév kezdetén maguktól jelezték, hogy szeretnének konfirmálni. Erre idén májusában kerül sor, vannak köztük néhányan, akiket ekkor fognak megkeresztelni is.” A hittanoktató szerint a szülőknek is legalább akkora szüksége lenne hittan- vagy bibliaórákra, mint a gyerekeknek, hogy megismerjék a keresztyénséget. „A falu lakossága identitászavarban van. Sok reformátusnak keresztelt család inkább a katolikus templomba megy karácsonyi misére, sok katolikusnak keresztelt gyerek pedig református hittanra jár. Nincsenek határvonalak, erős gyülekezeti közösségek, amelyek annyira vonzóak lehetnének a családok számára, hogy még az is újra érezze a szükségét annak, hogy jó tartozni valahová, aki csalódott az egyházban.”

A cikk teljes terjedelmében a Parókia Portálon olvasható el.

Szöveg: Jakus Ágnes
Fotó: Füle Tamás