Hírek

Munkások az aratásban – Együtt-egymásért missziós hét a Piricsei Református Gyülekezetben

Keresztyén közösségfejlesztő munkatársképzésünk ötödik évfolyamának nem ért véget a tanév Berekfürdőn, ugyanis négy intenzív nap várt rájuk a Szabolcs-Szatmár-Beregi Piricsén, ahol terepen hasznosíthatták az elmúlt egy évben elsajátított elméleti tapasztalatokat. A diákok programszervezésben, családlátogatásban és evangelizációban is részt vettek, hogy mécsesként világítsanak a község lakói, később pedig a saját lakhelyükön élők között.

Az Együtt-egymásért képzés mögöttünk hagyott tanéve volt az első, melyben a frissen belépett diákok nem kettő, hanem egy évig vettek részt a tréningen, kiegészítve egy többnapos, missziós jellegű elvonulással. Helyszínként azért esett Piricsére a választás, mert 2021-ben roma lányok mentorációs programja kezdődött a településen a HEKS (Svájci Protestáns Egyházak Segélyszervezete) támogatásával, és a gyülekezet lelkipásztora, Fórizs Attila, illetve egyik tagja, László Ibolya tavaly bekapcsolódott a képzésbe, így a falu ideális terepnek tűnt az elméleti ismeretek gyakorlatba ültetésére.

358441708_1329151827704106_4986388665191058541_n

Fotó: Országos Református Cigánymisszió

„Vendégek és vendéglátók egyaránt nagy izgalommal vártuk az Együtt-Egymásért képzés 2023. július 5. és 8. közötti terepgyakorlatát” – mondta kérdésünkre Attila. „A szerdán, közösen elfogyasztott ebéd után imával és énekléssel készültünk Piricse település személyes megismerésére, a helyi körsétára. Ennek során jó pár családot látogattunk meg, amelyek között volt igen szegény és hátrányos helyzetű is, mely nem zárta ki, hogy annál nagyobb szeretettel és kedvességgel lássanak vendégül” – emlékezett vissza az első napra a lelkész.

358521711_2272052463182461_7116995017065021595_n

Fotó: Országos Református Cigánymisszió

„A gyakorlat fénypontja számomra a pénteken tartott közösségi piknik volt a helyi Művelődési Ház kertjében. Jó volt látni, ahogy az előkészületek során a testvérek miként teszik rendbe az elhanyagolt terepet és készítik fel azt az ünnepi alkalomra. Cigánymissziói küldetésem erősítését szolgálta az az összefogás és egymásra figyelő szeretet is, amivel a másikat kiegészítve segítették egymást a vendégek és helyiek. Egy közös cél lebegett mindenki előtt: jól érezni magunkat, együtt-egymással, Istent dicsőítve” – tette hozzá a piricsei református gyülekezet vezetője.

356657980_1882697928767357_208424695878467095_n

Fotó: Országos Református Cigánymisszió

László Ibolya, a roma lány-program mentora így idézte fel a Piricsén – számára otthon – töltött napokat: „Fárasztó és egyben csodálatos napokat éltem át házigazdaként Fórizs Attila lelkészünkkel és a várva várt testvérekkel együtt, akik segítségünkre siettek, hogy Istenbe vetett hitükkel és végtelen szeretetükkel megújulást és áttörést hozzanak a piricsei emberek életébe” – mondta.

358755171_928432298259138_2411794247355751695_n

Fotó: Országos Református Cigánymisszió

„Hála és köszönet van a szívemben minden szolgáló társam felé, akik erejüket nem kímélve, a hőséggel és viharral szembe szállva belevetették magukat a munkába: családokat látogattunk, megismerkedtek az itteni emberekkel, melynek köszönhetően a pénteki pikniken már a nevükön szólították egymást testvérek és a falubeliek. Láttam a pénteki pikniken olyan helybéli embereket is, akik sírtak a bizonyságtételek alatt. Nagy meglepetésemre többen is ismerték a dicsőítő dalokat és velünk együtt dicsérték az Urat. Nagyon örült a lelkem, hogy mindenki jól érezte magát, megért minden fáradságot ez a néhány nap” – fűzte hozzá Ibolya.

359635283_184095024644658_2423042544358458232_n

Fotó: Országos Református Cigánymisszió

A képzést szintén tavaly kezdő debreceni teológushallgató – akivel nemrég interjút is készítettünk –, Kiss Réka a következőképpen emlékezett vissza a terepgyakorlatra: „A szabolcsi faluban töltött pár napunk igen mozgalmas és eseménydús volt. Szolgálatunk során megismertük a Piricsei Református Egyházközség presbitériumát, valamint több családot is meglátogattunk. Az utolsó előtti napunkon közösségi pikniket szerveztünk. Bár mi voltunk a házigazdák, csodálatos volt átélni és megtapasztalni a rengeteg segítő kezet a meghívott családokból is. A bizonyságtételek megerősítőek voltak mind a vendégek, mind pedig a mi számunkra. Hálás vagyok Istennek, hogy egy ilyen csapatban szolgálhattam!”

357634616_1004559807234550_8759665272413519495_n

Fotó: Országos Református Cigánymisszió

Az Együtt-egymásért ötödik évfolyama a missziós héttel teljesítette a képzés elvégzéséhez szükséges szakmai elvárásokat, egy fontos mérföldkő azonban még hátravan: a diákok ünnepélyes búcsúztatására és az oklevelek átadására szeptemberben kerül majd sor.