Rólunk

Szolgálatunk

Az Országos Református Cigánymisszió 2013 óta segíti szervezetten a Magyarországi Református Egyház gyülekezeteinek cigányok közötti szolgálatát a Református Szeretetszolgálat ernyője alatt.

DA_CM_LTK_2020-23.jpg

Az Országos Református Cigánymisszió 2013 óta segíti szervezetten a Magyarországi Református Egyház gyülekezeteinek cigányok közötti szolgálatát a Református Szeretetszolgálat ernyője alatt, melynek alapját az MRE Zsinata által 2013 tavaszán elfogadott cigánymissziós koncepció jelenti.

Munkánk egyik zászlóshajója az Együtt-egymásért gyülekezeti közösségfejlesztő munkatársképzésünk: a programban olyan roma és nem roma gyülekezeti vezetőket képzünk, akik munkatársai lehetnek a lelkipásztoroknak, és akiknek szakmai tudása által épülhetnek, bővülhetnek a helyi közösségek.

DA_2023060204-137

A Cigánymisszió munkatársainak segítségével valósul meg a HEKS (Svájci Protestáns Egyházak Segélyszervezete) és az MRE közötti együttműködés. A szervezet egyik programja református gyülekezetek cigánymissziós szolgálatát támogatja, melynek keretei között baba-mama körök, játszóházak és tanodák segítik a hátrányos helyzetű gyermekeket, így családjaikat is. A partnerség másik pillére az inkluzív iskolaprogram, melyen keresztül a HEKS egyházunk oktatási intézményeinek segít a befogadóbbá válásban, a cigány gyermekekben rejlő értékek felismerésében.

277252977_1047476925806198_2605689227593263694_n

Folyamatosan igyekszünk összekötni, illetve hálózatba kapcsolni a cigánymissziós szolgálatot végző gyülekezeteket, melyeknek informális terepe az éves rendezvényeinken való találkozás, formális módja pedig a folyamatos kapcsolattartás, illetve mediáció a közösségek között.

DA_20191019-177.jpg

Az Országos Református Cigánymisszió legtöbb résztvevőt vonzó éves eseménye az április 8-i Nemzetközi Roma Naphoz kapcsolódó Országos Cigánymissziós Találkozó és Imanap: a több mint háromszáz résztvevővel zajló rendezvény központi eleme az imaközösség, de áhítatok, dicsőítések, bizonyságtételek által is épülhetnek a Kárpát-medence egészéről érkező cigány testvérek.

_DSC1234

Fotó: Zelenka Attila

Az őszi, egy hétvégén át tartó Országos Cigánymissziós Konferencia lehetőséget ad egy adott téma komolyabb megismerésére és körbejárására, kiscsoportos beszélgetéseken és közös munkán keresztül. Az esemény a gyülekezetek közötti tapasztalatcsere egyik legfőbb színtere, hiszen az itt kialakított kapcsolatok elmélyülése nagyban segíti a lokális cigánymissziós kezdeményezéseket.

_vsz_20211016 refciganymisszio_195

Augusztus 2-án, a holokauszt roma áldozatainak emléknapján csendes főhajtással és virrasztással emlékezünk az elhunytakra, melynek kereteiben közösen imádkozunk a megbékélésért, és éneklünk hallgatókat, siratókat.

DA_20220805-14.jpg

Az Országos Református Cigánymisszió kiengesztelődési szemináriumokat és tréningeket szervez romák és nem romák megbékélését elősegítendő, egyúttal felajánlja ezeket azon települések és közösségek számára, melyek etnikai feszültségekkel küzdenek. Hisszük, hogy Krisztus nem csak a bűneinket, de fájdalmainkat is felvitte a golgotai keresztre, így általa szabadulhatunk meg előítéleteinktől és sérelmeinktől.

DA_02171-2.jpg

Az Aranyhíd cigány-vers és prózamondó verseny keretein belül a református tanodák diákjainak biztosítunk lehetőséget arra, hogy megcsillogtathassák a bennük rejlő tehetséget. Emellett az eseménnyel nem titkolt célunk, hogy a gazdag magyar-cigány irodalmat minél szélesebb körben népszerűsítsük.

HCSD_202305.06-037

Honlapunkon és közösségi médiás felületeinken folyamatosan tájékoztatjuk a gyülekezeteket a református cigánymisszióval kapcsolatos hírekről, pályázatokról, országos és regionális eseményekről, illetve példaértékű életutak bemutatásával igyekszünk motiválni szolgálatra a közösségek tagjait.

_vsz_dsc08593.jpg

Az Országos Református Cigánymisszió szintén segít szervezni evangelizációs és közösségi napokat az MRE cigánymisszió iránt érdeklődő gyülekezeteiben, melyek az első lépést jelenthetik a közösségek szolgálatában.

DA_00639-2.jpg

Fontosnak tartjuk az MRE gyülekezeteiben szolgáló lelkészek továbbképzését, ezért minden évben többnapos szakmai együtt gondolkodásra hívjuk azokat, akik cigány közösségekben dolgoznak, illetve akik ötleteket szeretnének gyűjteni a romamissziós szolgálathoz.

DAIA_2023031922-05

Ugyanígy a leendő lelkipásztorok missziós látásának formálásában is igyekszünk segíteni: a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen Romológia Tanszék működik, együttműködésünkkel pedig cigánymissziós tanulmányúton vehetnek részt a Károli Gáspár Református Egyetem negyedéves teológus-lelkész szakos hallgatói.

8-DSC06109

Szemléletformáló projektjeink közül kiemelkedik a HEKS által támogatott aRoma Podcast, melyben a cigányságot érintő témákról beszélgetünk roma és nem roma szakértőkkel - korábbi beszélgetéseink elérhetőek az alábbi linkre kattintva:

2022 nyarán először szerveztünk raptábort református tanodás fiataloknak a HEKS támogatásával, mely projekt rap- és slamversennyé nőtte ki magát 2023-ban, Halld meg a hangom!-címmel. Ennek keretein belül később a győztes fiataloknak videoklipeket készítettünk, melyek alább megtekinthetőek:

Együttműködünk négy másik protestáns felekezet (evangélikus, baptista, metodista, pünkösdi) cigánymisszióival is. A közös munka eredménye minden év februárjában a Protestáns Cigánymissziós Találkozó, ahol az öt felekezetből érkező cigány testvérek egy szívvel és egy lélekkel dicsőítik az Urat. 2020-ban a Debreceni Református Nagytemplom adott otthont az eseménynek, melyen minden korábbinál többen, 1500-an vettek részt. A protestáns együttműködésnek köszönhetően jelenik meg a Tükör című cigánymissziós folyóirat, a felekezeti lapok mellékleteként, illetve a Cigánymissziós Módszertani Füzetek-sorozat, melyben a romák közötti szolgálat jó gyakorlatai szerepelnek.

DA_20230513-20